Először is azzal kezdem, hogy anyu meg az Ági igen sűrűn megszólják, hogy írjak választékosabban és figyljek oda a helyesírásra!! Mert hát, ha már tanító néni leszek, akkor...blabla, tudom, és igazuk van. Így mostantól, azon leszek- bár én nem vagyok az a szépen beszélni /magát kifejezni tudó ember. Megpróbálom.
Ma reggel nagyon ballábbal keltem, mert éjjel nem tudtam legalább 2-ig elaludni, így kb 5-6 órát aludtam. Viszont a nap további része vidám volt. Ma 8-tól 1-ig Bewegung óra volt, ez eleinte durván hangzott. Volt is uncsi része, de voltak iszonyat jó rész is. Pl ma az egyik lány hastáncot tanított be!!! :) nagyon tetszett!! Ezek után már tervezem, hogy a jövőben beiratkozok egy tanfolyamra. Kaptunk ilyen derékra kötős csilingelős kendőt is, és ezzel nyomtuk. Volt jó koreográfia, és zene. Van 4 fiú is a csoportban, ők annyira bénák voltak ,hogy majd megszakadtunk a röhögéstől (már eleve a kendő rajtuk vicces volt). És nem kicsit dagadt a mellem, amikor a tanárnő megkérdezte, hogy én tanultam-e már valahol ilyet, mert olyan a mozgásom, mintha már tanultam volna :):) Aztán mondtam, hogy nemnem, csak egyszerűen szeretem ezt a táncot.
Ma megérkezett a kocsiban hagyott csizmám is; Jani bácsi a kilicsemre akasztotta, mert suliban voltam. És ma végre megérkezett a postaládámba az első küldeményem!! :) (najó második, mert Caro már bedobott nekem egy képeslapot, hogy ne szomorkodjak, hogy mindig üres a postaládám:) Szóval most a képeslap Siklósról érkezett Jutka néniől és Gábor bácsitól!! Nagyon szépen köszönöm!!! örültem neki! És ezennel mindenkit buzdítok! Tessék nekem levelet írni, ígérem, hogy meglepődök! :)
Tegnap még megtörtént az első összeg levétele az ösztöndíjamból! :) jó érzés volt, hogy egyszer nem a sajátomból kell fizetni. Ja, és tegnap Rencsi és Csigu segítségével összehoztunk egy hirdetést, hogy gyermekfelügyeletet vállalok. Ma már ki is tettem a Sparba, meg majd még a Billaba is ki fogom tenni. Hátha valaki felhív, talán még pénzt is keresek itt kint :) Megpróbálom felszerkeszteni ide ezt a nyavalyás hirdetést, de nem könnyű. Tegnap még Csigu is nagy örömöt okozott, mert mondta, hogy úgy néz ki, hogy Adrival nov. 28-ai hétvégén jönnek ki hozzám!! :)
Ma este Jana főz vacsorát! pápá :)
Kinderbetreuung:
Ich heiße Virág Csillag, bin 21 Jahre alt, komme aus Ungarn und studiere Grundschullehramt.
Ich habe schon viele Erfahrungen in der Kinderbetreuung gesammelt. Ich bin zuverlässig und freundlich und ich habe auch einen Führerschein.
Rufen Sie mich an! 0036/30-74-60-575 oder E-Mail an: vyragom@freemail.hu
Utolsó kommentek