Végre,végre eljöttek hozzám a csajok, sok-sok tervezgetés és megbeszélés után ideértek!
Nagyon mozgalmas kis 7végénk volt. Már szerencsére csütörtök este jöttek, így egyből el tudtunk menni a csütörtökiingyendiszkóba:) természetesen a sok tökölődéssel 10 perccel lekéstük az 50eurós italakciót,de még így is nagyon jól léreztük magunkat. Haza kb 3-4 körül értünk úgy, hogy szegény Jana itt aludt. Na ez érdekes volt. A lányok aludtak az ágyamban én meg a földön (Jana mégcsak fel sem ajánlotta,h aludjak mellette az ágyban, na mind1) Természetesen nem tudtunk egyből elaludni, és így kb fél órán keresztül még be nem állt a szánk és nevetgéltünk. Persze iszonyat fontos dolgokat meséltünk el, amit nem ért volna rá reggelig (pl.Csigu: "nekem ám pirosak a lábkörmeim") hát ezen nem lehetett nem rögögni, így Jana egyszer csak felpattant, nem szólt semmit és elment pisilni, jelezve ezzel,h KUSS!! :)
A péntek reggel az gyilkos volt a suliban, de a lányok nagyon együttérzően bejöttek velem reggel 8kor az órára. Persze csak az egyik felére, a másodikban a suli piros heverőjén alukáltak,amíg én a fergetegesen izgalmas órán ültem:) Délután főztünk, és a városban csatangoltunk. Felmértük a terepet bolt ügyileg. A lányok ugyanis nagyon vásárolni akartak, én csak irígykedtem,mert nincs már pénzem vásárolgani!( najó,még egy táskát meg egy karkötő talán majd még belefér:) Este elvittük őket Caroval abba kávézóba, ahol azt a nagyon finom kakaót meg linzertortát lehet inni,enni! :) hát náluk is hatalmas sikert aratott! :)
Szombaton elmentünk a Pöstlingbergre, ahonnan ismét gyalog jöttünk le. Hát ennek a lányok annyira nem örültek,mint annó a Peti :P, de lejöttünk. Fent még tele van minden hóval és jeges az út. Majdnem megfulladtam a nevetéstől,amikor lefelejövet kb 15m után a lányok megkérdezték,h nem megyünk-e mégis inkább busszal?! :D de ezt látni kellett volna...Egyik kezünkben puszedli, másikkal egyensúlyozunk, és közben centikben haladunk lefele, és megállás nélkül nevetünk...már-már fuldoklunk:) Ez most így lehet,h annyira nem vicces, de nekem nagyon is az volt! Mikor leértünk ettünk egy jól megérdemelt dönert, és nekiindultunk a belváros összes létező boltját kifoszani:P Najó, azért ez túlzás, de lábamat estére tényleg nem nagyon éreztem. Este még egy uccsót elmentünk az egyik pubba (azért írom,h pub,mert azért egy kocsmának nem nevezhető, de olyasmi). Ott rengetegen voltak, és tényleg mozdulni nem lehetett,de mi jól elvoltunk:) mondjuk lehet,h már segített ebben a lányok által hozott vodka is :P
Vasárnap reggel (7kor) sikeresen elaludtunk, azaz kb 3szor kinyomtuk az ébresztőt, így negyed óránk volt elkészülni, és rohantunk a buszra. Mikor odaértünk a vasútállomásra már bent állt a vonat. Ígyhát már búcsúzkodtunk ,és el is mentek. Jajj, de olyan jó lett volna, ha maradtak volna még egy-két napot. Kicsit olyan volt, mint Pesten. De meghívtak januárban Sopronba, és én megyek is, az biztos! :)
Utolsó kommentek